Kijavították és megerősítették a rendezvénycsarnok tetőszerkezetét

A Városi Rendezvénycsarnok egy évvel ezelőtt meghibásodott. A kijavított és megerősített tetőszerkezet műszaki átadására február 15-én került sor.

A kivitelezési munkálatokat a gyomaendrődi Gyefa Kft. végezte. – Kihívás volt ez a feladat – mondja Balogh Károly, a Kft. ügyvezetője. – 34 méter fesztávolságú csarnokon ilyen javítási munkát még nem végeztünk. Nemcsak a meghibásodott fa elemet javítottuk ki, de a többit is csavarral erősítettük meg, illetve kiépítettük az acélvonórúd szerkezetet is. A munkálatokat január 2-án kezdtük el és a megadott 70 napos határidő előtt, a mai napon be is fejeztük. Mint minden épületszerkezetre, erre is 10 éves garanciát vállaltunk.

A tetőszerkezet javítási tervét Regő Erik statikus tervező, a Pannonterv-Veszprém Kft. munkatársa készítette. – A rádióban hallottam először arról, hogy mi történt a rendezvénycsarnokkal, majd fényképeket, televíziós felvételeket is láttam a meghibásodott elemről, de akkor még nem gondoltam, hogy a javítás módjáról én fogok tervet készíteni. Amikor ez kiderült, megvitattuk a kollégákkal, hogy mi okozhatta a problémát. Azonnal körvonalazódott bennünk, hogy a többi elemet is meg kell erősíteni. A szakvélemények ezt később vissza is igazolták.

– Ön szerint mi okozhatta a meghibásodást?

– Több rétű a dolog. Nem túl szerencsés a szerkezeti kialakítása, kicsit veszélyes. A légtechnikai csövek átvezetése is kockázatos. De a csarnok túlzottan száraz levegője is hozzájárult a kialakult helyzethez. A tervezés megkezdése előtt a szakirodalmat tanulmányoztam, majd megszületett a megoldás is. Rejtett, rögzítő csavarokat alkalmaztunk a megerősítéshez. Magyarországon először itt, Tapolcán került sor arra, hogy egy ilyen szerkezetbe befúrtak.

– Elégedett a végeredménnyel?

– Összességében igen. Jó egyensúly alakult ki a megoldási lehetőségek között. Esztétikailag és a gazdaságosság szempontjából is elfogadható ez a megoldás. – El kell mondanom, hogy a tartószerkezet nem az általunk tervezett módon valósult meg – tette hozzá Halász István, a Pannonterv Veszprém Kft. építész vezetője, a Városi Rendezvénycsarnok vezető tervezője. – Azt az akkori generálkivitelező kérésére a gyártó átterveztette, és teljesen más geometriájú, más felállású tartót építettek be. A mostani megerősítéssel, – ami egy acélszerkezetű aláfeszítés a ragasztott fa tartóelemek alatt – az eredeti tervhez hasonló statikai modell alakult ki.

Sólyom Károly alpolgármestert a javítás összegéről és a felelősségvállalásról kérdeztük. – A javítás költségei mintegy 50 millió forintot tesznek ki. Ezt az összeget egyelőre az Önkormányzat állja. De mivel a meghibásodásért legkevésbé az Önkormányzat és az üzemeltető a felelős, ezért megkerestük az akkori kivitelezőt, hogy a javítás összegének nagyobb részét vállalja át. Az álláspontjaink – sajnos – nem közelednek egymáshoz, így valószínű, hogy jogi útra terelődik ez az ügy.

– A mostani kivitelező szerint egy épületszerkezetre 10 év a garancia. Ez nem vonatkozik a rendezvénycsarnokra?

– De igen, vonatkoznia kéne, ugyanis a meghibásodás 10 éven belül történt – mondta Sólyom Károly.

Rédli Károly, a rendezvénycsarnokot üzemeltető Tapolca Kft. ügyvezetője örömmel tájékoztatta lapunkat arról, hogy február végétől már teljes üzemmódra kapcsol az intézmény, azaz bajnoki mérkőzéseknek, a Sportgálának, a gimnázium szalagavatójának és az Önkormányzat dolgozóinak szervezett „családbarát” programoknak is helyet ad már.

kapcsolódó videó:

forrás: tapolcamedia.hu

Keresés